Cseh Norbert vagyok, a Magenta-R Kft. egyik alapító tulajdonosa és ügyvezetője, immár 28 éve.
Amennyiben ezt a részt olvasod, az azt jelenti, hogy kíváncsi vagy az emberekre is, akik a cég mögött állnak, és ennek őszintén örülök. A magentar.hu lelkes, egymást támogató kollégák aktív közössége. Ebben a közösségben arra törekszünk, hogy csak és kizárólag minőségi munkát adjunk ki a kezeink közül, aminek következtében az ügyfeleink teljes mértékben elégedettek lehetnek. Ez persze a kollégáink és beszállítóink elégedettsége nélkül nem lenne lehetséges.
Törődünk és figyelünk a környezetünkre, szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot. Fontos az etika, a vallási, faji és nemi hovatartozás szabadsága. Büszkék vagyunk arra, sőt feladatunknak érezzük, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk a rászorulókat, elesetteket, és azokat is, akik őket felkarolják.
Ha közvetlenül engem szeretnél elérni, itt megteheted: cseh.norbert@magentar.hu
Görgess lejjebb, és ismerj meg minket!
Jelenleg 19-en vagyunk, legfrissebb kollégánk 1 éve, a legrégebbi pedig 25 éve van velünk.
A nagy csapat (egy része)

Horváth László
+36 1 231 0743
Ügyfél
1000
Megvalósított Projekt
3000
Csapattag
19
Állandó Beszállító
14
Társadalmi szerepvállalás
Az általunk támogatott szervezetek.
Adatok
Gazdasági mérlegünk minden évben pozitív eredményt mutat.
Fizetési hajlandóságunk minősítése 100%-os, lejárt tartozásaink összege: 0 Ft.
Amennyiben egy megbízható és etikus üzleti magatartást folytató partnert keresel, jó helyen jársz.
Adószám: 23504165-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-968700
Pénzforgalmi jelzőszám: Raiffeisen Bank 12011351-01006479-00100008
Címünk
1045 Budapest, Berni u. 1.
Elérhetőségeink
Telefon: +36 1 231 0743
Fax: +36 1 231 0313
E-mail: ugyfelszolgalat@magentar.hu
Mi készen állunk a következő feladatra
Dolgozzunk együtt!
2024, MAGENTA-R Kft. Minden jog fenntartva.
1045 Budapest, Berni u. 1. /// +36 1 231 0743 /// ugyfelszolgalat@magentar.hu